2013. augusztus 23., péntek

Hű, de színes!

Ági kiválasztott magának egy horgolásmintát (a neten találtuk, köszönjük!), összeszedte a színeket, az első 2 szakasz gyöngyöt fel is fűzte:), én meghorgoltam és ez lett belőle.:)

2013. augusztus 15., csütörtök

Hurrá, horgoltam!

Évek óta mumusom ez a horgolás, időnként előveszem, elkezdem, aztán menet közben elveszítem a szemeket és a sikertelen próbák után félreteszem egy időre. Most megint megnéztem néhány segédletet, és lássatok csodát, nem vesztek el a szemek! A próbadarabom a 8/0-s kásás, aztán kipróbáltam 11/0-sal is, és még így is ment! Vannak éppen hibák itt-ott, de kezdetnek számomra már ez is örvendetes!:)))

2013. augusztus 12., hétfő

Bogyók

Készítettem néhány double rose window bogyót, egyelőre még nincs végleges helyük, de majd valami ilyesmi lesz belőlük.

2013. augusztus 11., vasárnap

Majdnem Hesper

Panka blogján láttam hasonlót, nagyon megtetszett. Azt írta Nayades Hesper mintájából indult, hát én is:) Sajnos elég hullámos lett, ami a csuklón nem annyira feltűnő, de lehet, hogy lebontom. Viszont készül egy fehér változat, ott próbáltam kísérletezni a gyöngyméretekkel, hogy ne legyen ennyire hullámos. Köszönöm az inspirációt!

2013. augusztus 6., kedd

2013. augusztus 4., vasárnap

Evolution


Ennek a medálnak a mintáját itt találtam. Grazie!

2013. augusztus 2., péntek

Néha fűzögetek...


Régóta nem jelentkeztem, nem sok időm volt fűzni, ha pedig ritkán mégis készült néhány darab, akkor nem örökítettem meg.
Ezek itt az utóbbi időben készültek, amiket sikerült lefényképeznem is.:)

Néhány gyurmás medál.

Kérésre, egy türkinit csepp.

A két heringes medált Almona inspirálta, köszi! A krém-fehér virág Zsuzska Héra mintája alapján készült, képről. Köszi!