2011. április 20., szerda

Játsszatok velem!

Itt az ideje egy játéknak most már nálam is! Annál is inkább, hogy terveztem, mikor a blogom 2 éves lett, aztán egy ideje már a 200 olvasóm is megvan, ma viszont a szülinapomat ünnepelem (az még nem a 200., de szép kerek):), így végre valahára mégis sikerül játékot indítanom.
Nem, sajnos a képen látható tortát nem lehet megnyerni, ami Nagy Vanda csodás alkotása, köszi a képet!:)
Az ajándékok kicsit szerényebbek, és lentebb láthatóak.
Ezúton köszönöm minden erre tévedőnek és rendszeres látogatónak, hogy kedves szavaikkal biztatnak, vissza-visszatérnek és kíváncsiak a munkáimra, és nagyon örülök, hogy én is egyre több szebbnél szebb blogban és az ott fellelhető kézimunkákban gyönyörködhetek.

Akkor jöjjön a lényeg:




Ezt a két karkötőt szeretném felajánlani és kisorsolni azok között, akik megjegyzést hagynak ennél a bejegyzésnél, 2011. május 1. vasárnap éjfélig.

Az első egy ezüst színű lógicás karlánc, kis swarival, hogy csillogjon!

A második egy fehér-pezsgő-vöröses lüszteres raw karperec, az is éppen megfelelően csillog, és díszítik a kedvenc pillangógyöngyeim!

A feltétel csak annyi, hogy jelöld meg melyik karkötő tetszik a kettő közül, illetve ha nincs blogod, hagyd meg az e-mail címedet, hogy fel tudjam venni veled a kapcsolatot, ha nyersz.

A karkötőket a rájuk voksolók körében fogom kisorsolni. (Aki nem jelöli meg egyiket sem, annak a nevét véletlenszerűen beleteszem az egyik névsorba.)

Ezek a kis munkák igazi örömfűzések voltak, ilyeneket még nem készítettem eddig és remélem örömöt okoznak majd a nyerteseknek is.

Játsszatok velem!

45 megjegyzés:

martinelli írta...

Én a másodikra voksolok.

Panka írta...

Boldog szülinapot!
Én is egyből a másodikért jövök.

Kritti írta...

Nagyon boldog szülinapot és sok-sok további szépséges alkotást kívánok! Örömmel pályáznék az első karkötőre:-)))

martinelli írta...

Ooops, Boldog Szülinapot!

Magdi írta...

Boldog Szülinapot kívánok!!!
Nekem a második tetszik jobban és nagyon szeretném!!

Krisztina írta...

Szia!

Én nem tudok dönteni ,ezért a kezedre bízom,hogy melyikbe kerülök!

horimarika írta...

Boldog szülinapot! Nekem a pezsgős mutatna jól a karomon... Köszönöm a játékot.

Bogi írta...

Boldog szülinapot :) nekem a második a karkötő tetszik jobban a színei csodálatosak *.*

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Isten éltessen Marcsi!!!!! Én az elsőre vágynék...! Puszi

Maya írta...

Marcsikám, először is Boldog Szülinapot kívánok neked!!! Gratulálok a blogodhoz, az alkotásaidhoz most és itt is :)
Köszönjük, hogy meglepsz minket ezekkel az ajándékokkal!!
Én is az elsőre a lógicásra vágynék :)

Kaksziné Györffy Anita írta...

Szia!
Boldog szülinapot!
Én a raw karkötőért szállnék ringbe.

Szikati írta...

Kedves Marcsi!
Szívből gratulálok ehhez a szép kerek, valahányadik szülinaphoz, és kívánok Neked sok boldogságot, és minden szépet és jót az életben!!!!

kandy írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánok, drága!

Monica írta...

Mindegyik nagyon kedves, nekem inkább a második tetszik. Köszönöm a lehetőséget!

Gabessz írta...

Boldog szülinapot!
Jövök én is szerencsét próbálni!
A RAW kari tetszik jobban!

Berjo írta...

Marcsi! Isten éltessen ezen a valahányadik szülinapodon és sok boldogságot, sok-sok szép gyöngyikét kívánok az elkövetkező éveidre. Persze mindez kicsit önző kívánság is, mert akkor tovább ámulhatunk a sok szép munkádon itt, a szintén szülinapos blogodban. És hogy még ajándék is jár! Most a lógikásra vágynék! Köszönöm.

Ency írta...

Boldog szülinapot :)
Én az első karkötőre szavaznék. Még sok ilyen szépséget kívánok neked :)

norono írta...

Boldog szülinapot Marcsi! Remek dolog, hogy a blogvilágban az ünnepelt ad ajándékot! :-)))
A raw karit választanám hihetetlen szerencse esetén!

Ilumilu írta...

Boldog szülinapot! :):)
Én is a másodikért játszanék, olyan széééép...

Tünde írta...

Boldog Blogszülinapot! Én nem vagyok válogatós, mindkettőre jelentkezem. Ha mégsem sikerülne elnyernem valamelyiket, a torta is jó lesz.

Bianka írta...

Szia! :) Szeretnék részt venni a játékban! A második karkötőt szeretném megnyerni. Bia

Niksu írta...

Boldog Szülinapot! Köszönöm lehetőséget, a másodikra szaveznék!
Üdv.:Niki

Zsófi írta...

Szia!
Boldog szülinapot!
Én is szeretnék játszani az első karkötőért. Mindegyik tetszik, de most erre esett a választásom.

KataGer írta...

Isten éltessen sokáig!
...és ha még választani is lehet, akkor én a másodikért játszanék...

GhostGirl írta...

én is jelentkeznék,az elsőért :)

P-Blither írta...

Szintén az elsőért jelentkeznék! Köszönöm a lehetőséget :)

Vegazus írta...

Boldog szülinapot! Az első karkötőért játszom.

Maca írta...

Akkor megint boldog szülinapot! Nem lehetne mindkettőt? Jó lesz a szabályos is! Pussz!

Orsi írta...

Nagyon boldog Születésnapot és Blogszülinapot kívánok és gratulálok a sok olvasóhoz!!! Én is mindig megnézem a blogodat, a csodás alkotásaidat, mégha nem is mindig írok sajnos, de igyekszem azért!!
A két kari közül nem tudok választani, mert mindkettő gyönyörű, úgyhogy a szerencsére bízom! :)
További sok sikert kívánok Neked!!

yoruvang írta...

Boldog születésnapot utólag is! S jelentkezni szeretnék a játékra is.:) Az elsőre jelentkeznék!:)

Susu írta...

Nagyon boldog születésnapot kívánok!
Szívesen részt veszek én is a játékon és az első karkötőt szeretném.
Nálam is épp játék van, ha van kedved, nézz be hozzám! :)

Timi (Zelda) írta...

Boldog Szülinapot!!!!!!!!!!! Persze hogy jövök én is játszani, bár csak most vettem észre :D Köszönjük, a sok szépséget, amikkel meglepsz mindig bennünket!
Gyönyörűek a karkötők, talán az elsőt választanám :D

stancz alíz írta...

kedves Marcsi,boldog szulinapot!koszi az eddigi segítségedet,mind a ketto nagyon kedves karkoto,igy barmelyiknek orulnék!

Margó írta...

Én is szeretnék játszani!
Boldog szülinapot kívánok, és még sok szépséges gyöngyékszert:))
A második karkötőt szeretném megnyerni.
Köszönöm a lehetőséget!

Banász Erika, ErikaStyle írta...

Kedves Mária! Köszönöm a játék lehetőségét, és egyben gratulálok hozzá is! :) Csoda szép dolgokat készítesz! Nagyon szeretem a kiegészítőket, remélem szerencsém is lesz! :))))
További szép napokat és még több ilyen csudás ékszerek készítéséhez sok-sok kedvet kívánok! Erika

Cseresznyevirág írta...

Kedves Marcsi! Nagyon boldog szülinapot kívánok neked és a blogodnak is, gratulálok a számokhoz és az eddigi csodás alkotásaidhoz! Kívánok még sok ihletet, hogy minél több szépséggel örvendeztesd meg környezetedet! :-)
Nehéz volt a választás, de végül az első karkötőért szállok ringbe :-).

Cimbilimbi írta...

Boldog szülinapot neked és a blogodnak! Köszönöm a játékot, mindkét karkötőt nagyon szeretem, ezért bármelyiket nyerném meg, nagyon örülnék :)

Rossy írta...

E napon minden érted van!
A nap csiklandozó sugara
a lágy szellő
s a madarak csodás dala.

Ma neked nő a virág,
mely ontja csodás illatát
s neked érik a gyümölcs,
ami beszívja a hajnal harmatát.

Ha jő az este
s megjelennek a csillagok,
hidd el, ma neked ragyognak
és az égre azt írják
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!


Én az elsőre szavazok :)
knight.rossy93@gmail.com

dove írta...

nekem mindegy:) Isten éltessen sokáig, s adjon neked sok-sok örömet, békességet! puszi neked/nektek

Csillus írta...

Nagyon sok boldog szülinapot kívánok és köszönöm a játékot!
Mindkettő nagyon szép, így hát bízzuk a szerencsére!

Berzsi írta...

Nagyon Boldog szülinapot!!
Szarka vagyok, így az elsőre szeretnék pályázni!
Köszönöm!

m írta...

Köszönöm én is a lehetőséget, egyben gratulálok a blogodhoz és a szép munkáidhoz! Első:)))

Saci írta...

Boldog születésnapot így kicsit már utólag. :) Nagyon szép ékszereket készítesz. Az első karkötőre pályázok.

Timike írta...

Boldog szöl9napot és a másodikért szállok versenybe.

inga írta...

Boldog blogszülinapot.
Nekem a lógicás karlánc tatszik.